/Előre is bocs a képek elrendezéséért, kódolásba nem vagyok olyan jó! :D/

Nemrégiben voltam kirándulni Masival. Húúúú, hogy mennyit össze nem szenvedtünk mi azzal a kirándulással. Hetekig készülődtünk rá. Több napra mentünk, így keresni kellett olcsó szállást, és el kellett döntenünk, hogy hova megyünk.
Az alap felállás:
Első nap Veszprémbe megnézzük a kápolnát, a tűztornyot, meg ami így egy helyben van, utána amíg a buszra várunk, sétálgatunk. Az után átbuszozunk Tihanyba, ahol eszünk, és várost nézünk, ide is beiktattunk egy kápolnát. Utána megyünk Balatonfüredre, ahol körbejárjuk a Tagore-sétányt, és utána elmegyünk a szállásra.
Második napra terveztük Szigligetet, ahol megnézzük a várat, majd Keszthelyt, ahol a Helikon kastélyt vesszük szemügyre, majd a városban alszunk.
Harmadnapra ismét két vár került sorra: Sümeg, Nagyvázsony.
Mindent alaposan kiszámoltunk. Értem itt utazási költség, kaja, szállás, és belépők. Igen ám, de sajnos sok mindenről le kellett mondanunk közben idő hiányában. Például ott van Veszprém. Mivel időszakosan vannak nyitva azok a helyek, ahova menni szerettünk volna, így arról le kellett mondanunk. És sajnos az időbe se fért bele. Szigliget és Keszthely sem fért meg egymás mellett főleg úgy, hogy aznapra mondták a legrosszabb időt. Hóban-fagyban nem épp a legkellemesebb várat nézni. De volt olyan is, amit az időjárás miatt kellett törölnünk. Ilyen volt Sümeg, ahova a hidegre, és a hó miatti csúszós útra való tekintettel nem engedtek volna fel minket. Úgyhogy máris megfeleződött a látnivalók száma sajnos.

Na de nézzük, hogy hogyan alakult valójában a mi kis Húsvéti kirándulásunk. (igen, március 30.-ápr.01-ig voltunk tova)
Huszonkilencedikén Masi lejött értem, hogy olcsóbban vehessem igénybe a buszt, majd együtt mentünk fel Pestre, hogy bevásárolhassunk az útra. Szerencsére még nyitva volt a piac, így olcsóbban be tudtuk szerezni az élelmiszert. Vettünk tehát zacskós levest, zsömlét, nyomós sajtot, amit nem is lehetett nyomni, szalámit, innivalót, sósat és édeset egyaránt. Elmentünk hozzájuk, bepakoltunk, elkészítettem a szendvicseket amíg ő beágyazott… Bár el kellett volna menni a cipőjét kicserélni, de így, hogy mindent megvettünk a piacon, és nagyon hideg is volt, mi meg eleve lusták vagyunk, így ezt a programot töröltük aznap.
Első napon tehát keltünk időben, bár pár perc erejéig még lustálkodtunk. Masi anyukája elfelejtette odaadni neki a pénzt, így meg kellett várnunk, hogy hazajöjjön. Vett nekünk péksütit, csomagolt sonkát, és főtt tojást. Nem mintha nem lett volna elég kajánk erre a három napra. Masi még zsörtölődött ugyan kicsit, hogy a főtt tojás becsomagolás miatt nem fogjuk elérni a buszt (az én igényem volt), és ez a metrónál még nagyon úgy is tűnt. Azonban szerencsére elértük, és még volt elegendő időnk, szóval várhattuk a buszt. Kettő busz is ment Balatonfüredre. Úgy voltunk vele, hogy előbb oda megyünk, lecuccolunk, és csak az után kelünk útra. Két órás volt az út, így levetkőztünk a buszon (rossz az aki rosszra gondol!), Masi böhöm táskáját pedig betettük a busz csomagtartójába. Így indultunk el tehát reggel 10:15-kor a Balatonfüredre.
Mivel a szállás nekünk közelebb esett úgy, így Balatonarácson kellett leszállnunk. Amint ezt megtettük, és rendezgettük a cuccomat (!) épp vettem volna ki a táskámból az iratokat, hogy merre kell tovább menni, mire Masi, aki a táskámat fogta köhintett egyet. Ez után egy szempillantás erejéig körbenéztem, és ekkor esett le. Az ő hátizsákja bizony a buszon maradt. Kínunkba már nevettünk az eseten, hiszen ilyen bénák is csak mi lehetünk. Hát akkor előbb tegyük le a szálláson a cuccokat, utána keressük meg a táskát. Igen ám, de nem tudtuk a Volánnak a telefonszámát, így fel kellett hívnom apát, hogy adjon meg egyet. Amíg a szálláshoz vezető utat kerestük, fel is hívtam, hogy akkor adjon meg egy számot. Jól van, elküldte sms-be, én meg egyből fel is hívtam őket. Az a beszélgetés… „Jó napot kívánok, Csitt Nakiez vagyok, és az a problémánk támadt, hogy a Budapest-Balatonfüred buszjáraton hagytunk egy hátizsákot. Kék Budmil táska, aminek az egyik csatja el volt izélődve…” Kislányos zavaromban nem jutott eszembe az a szó, hogy eltörve. Szóval ezt így mind mondtam egy huzamba. Nagyon rendesek voltak, mert mint az kiderült, az autóbusz állomáson már a sofőr kitette a táskát, hogy délután ötig átvehessük. Könnyebb szívvel sétáltunk tehát a szállás felé. Út közben négy alakot is megkérdeztünk, hogy merre van XY utcák. Na de végül odaértünk. Egy szép, tágas apartmant béreltünk ki, amit még a pénztárcánk is megengedhetett magának. Büszkén becsöngettünk a kapun, de sehol semmi. Csöngetünk még egyszer, továbbra sincs válasz. Jó, hát akkor felhívjuk a házigazdát. A telefon kicsöng, mire a távolból hallani, hogy valakinek megszólal a mobilja. Masival összenéztünk, hogy ez biztosan ő lesz. Kijött egy idős bácsika, köszöntött minket, átadta a kulcsokat, majd megbeszéltük, hogy reggel 8 órakor kivisz minket az állomásra. Nagyon rendes volt, hallva a történteket, hogy milyen kis ügyetlenek voltunk, felajánlotta, hogy kivisz minket, és hogy vissza is visz a szállásra. Elfogadtuk hát az ajánlatot, és a lepakolás után kocsiba szálltunk. Elvitt minket a Balatonfüredi autóbusz állomáshoz, ami nem volt olyan messze a szállástól, csak ugye nekünk turistáknak messzebbnek tűnt volna, ha gyalog megyünk. És ahogy ismerem magunkat, tuti nem jó irányba indulunk el…
A buszmegállóba már vártak minket mosolyogva az információs pultnál. Gondolom nem sűrű arrafelé, hogy a buszon hagyják értéktárgyaikat, főleg nem egy ekkora böhöm dolgot. De igazából nem csak a mi hibánk, ugyanis amint leszálltunk, két perc se telt el, és a busz hajtott tovább, esélyünk se lett volna kivenni. Kihozták nekünk a táskát „Jó nehéz, mi van ebbe, arany rúd?” <- Ami nem tudom miért, talán a fáradtság miatt, de nekem lúdként maradt meg. (wtf???) Nem baj… Szóval visszamentünk a szállásra az apókával. Könnyedén megjegyeztük az utat, hiszen mint már mondottam, nem nagy távról beszélünk. Így egy kisebb pihenő után elindultunk vissza immáron gyalog az autóbusz állomásra, hogy elbuszozhassunk Tihanyba, ahova csak enni mentünk.

Az étterem ahol ettünk

A buszmegálló felé persze, hogy eltévedtünk, de igazából ez csak annyi volt, hogy tovább mentünk a kelleténél. Félő volt, hogy lekéssük a buszt, de sikeresen, még időben odaértünk. A buszon nézelődtünk, és közben kipipálgattuk azokat a buszmegállókat, amiket elhagytunk. Igen ám, de nem mindenhol állt meg a busz. Végül lettem a kis papírosomat, és kijelentettem: „Egy postát már csak megismerünk!” Noss igen… Ha nem kérdezünk meg egy leszállót, hogy ő hol száll le, akkor valószínűleg fenn maradunk a buszon. A posta a buszmegállótól kb 10 méterre volt, de takarta egy másik ház, így nem láthattuk. De azért leszálltunk, és elkerestük keresni a már előre kiszemelt éttermet. Esküszöm ott volt majdnem velünk szemben, és nem vettük észre, pedig nagy ló betűkkel volt kiírva. Még néztem is, hogy milyen takaros kis kertje van… Eszem megáll… Szóval jóformán elmentünk mellette, de végül megtaláltuk ez a „Szerintem nézzünk el arra, hátha arrafelé van.” Ahogy elindultunk „arra”, „Basszus, de hiszen ez az!” Be is mentünk, de teltház volt, ugyanis a kertbe most a hideg miatt nem lehetett kiülni. Két srác azért megszólalt, hogy „Szorítunk mi helyet!”, de mi csak mosolyogva tova álltunk. Végül egy pizzériába mentünk be, ami olcsónak tűnt, és valóban az volt. Belaktunk, majd kimentünk, de még éheztünk egy kis nasira, így egy cukrászdába evett minket a fene. Belapátoltunk kettő-kettő gombóc fagylaltot, majd megbeszéltük a továbbiakat. Felmentünk az apátsághoz, és épp akkor ment el a busz, így gondoltuk egy órát várhatunk a következőre. A túrót! Két teljes órát vártunk a buszra, jobban írva majdnem

Tihanyi apátság

hármat!!! Hát akkor mit csináljunk… Fényképezgettünk, sétáltunk a városba, majd visszamentünk a buszmegállóba. Közben eleredt az eső, és lehűlt a levegő. Elkapott minket a nagy zuháré. Busz érkezése előtt fél órával megbeszéltük, hogy melegedni kéne, így visszamentünk az étterembe, hogy igynk valami meleget, és még egy nasi is belefér. A forró csoki isteni volt, amit akkor ittam, a somlói már annál inkább. Nekem valamiért nem ízlett. A pincérünk megsajnált. Egyből felismert minket, és mivel bőrig ázva tértünk vissza: „Szegény lányok, még egy esernyőtök sincs? Na várjatok, megnézem, hátha van itt egy szolgálati esernyő, amit hazavihettek.” Úgyhogy indulásunk előtt kézbe kaptuk Mihit, a szürke szolgálati esernyőnket. „Nem kell visszahoznotok, már évek óta itt áll.” Nem akartuk mondani, hogy amúgy se jövünk vissza, ugyanis másnap már Keszthelyen leszünk. De rendes volt, és bővült a csapat. Na hát akkor visszamentünk a buszmegállóba. Áztunk, fáztunk, összebújtunk mint a verebek, úgy vártuk a buszt. Ráadásul imádom a tejallergiámat, mondtam már? Pont a legjobbkor tört rám. Na de jött a busz, mi felszálltunk, váltottunk jegyet, majd melegedtünk az ablak melletti fűtésnél.
Buszmegállóból irány a szállás. Sebes léptekkel nekiiramodtunk, vagyis csak én, mert elszabadultak az indulatok a hasamban. Úgyhogy egy forró fürdőt mindenképpen venni akartunk. Őőő… A csap azonban rossz volt, így kb egy órát vett igénybe a kád megtöltése, ráadásul mire Masi végzett a fürdéssel, addigra nem volt több melegvíz. De megoldottuk. Nem fáztunk meg se, szóval királyak vagyunk. Találtunk egy kis házi körtelikőr pálinkát, abból sutyuban ittunk egy-egy pohárral, majd este még tévéztünk, felhúztam az órámat, majd elszundítottunk.
Nem tudom, hogy emlékeztek-e rá, de óraátállítás volt aznap. Na az én telefonom automatikusan át szokta állítani magát, de mivel kapott egy kis vizet, meg mostanában mindig valamit szarakszik, így úgy döntött, hogy aznap is cserbenhagy minket. Reggel arra ébredtem, hogy valaki bement a bejárati ajtón. Ébresztettem Masit, aki még fél kómában volt, és hirtelen azt se tudta, hogy mi van. De sajnos igazam volt, és a házigazdánk bekopogott az ajtón, hogy lerendezhessük a számlát, és elvihessen minket a buszmegállóba. Mi azonban még hálóingbe voltunk. Kimásztam a jó meleg ágyikóból, majd megbeszéltem a bácsikával a dolgokat. Szegénynek két órát kellett ránk várnia, ugyanis nekünk csak akkor indult buszunk. Abban a két órában ő elvonult tv-t nézni, mi meg összepakoltunk, átöltöztünk, elvégeztük a reggeli teendőket, elmosogattuk a 

Mihi Keszthelyen

tegnap este után, megreggeliztünk. Kifizettük a szállást, majd gyalog nekiindultunk a buszmegállóhoz. Beültünk a váróterembe, és hát úgy voltunk vele, hogy majd előre megvesszük a jegyeket, ugyanis minden normális autóbusz állomáson, meg lehet venni. Őőőőő… Nem tudom, hogy hogy nem vettük észre, de mi a vonatra váltottunk jegyet. A busz menetrendjét meg elnéztem, így akkor úgy voltunk vele, hogy marad a vonat. Felsiettünk a hármas vágányra, ahonnan indult épp egy vonat. Megkérdeztük a kalauzt, hogy meg áll-e a vonat Keszthelyen. „Tatabányára megy.” Úgyhogy nem hogy választ nem kaptunk kérdésünkre, de mellé még le is nézett minket, és további kérdésekre nem felelt. Később megtudtuk, hogy nekünk jó lett volna az a vonat, de hála neki nem szálltunk fel rá. Szerencsére jöttek még buszok, és szerencsére 20 percre rá jött egy busz, ami eredetileg a miénk lett volna. Ugyebár mondtam, hogy elnéztem…

Az erotika múzeum bejárata felett

Nekiiramodtunk Keszthelynek, ez az út is kb másfél órát vett igénybe. Út közben esett eső, fújt a szél, és a hó se kímélt minket. A szálláshoz vezető utat megkérdeztük egy információs pultnál, de még ők se tudták, hogy merre van az az utca, ami kellett nekünk kiinduló pontnak. Megnéztük egy térképen, és eligazítottak minket, de természetesen a másik irányba. Leszólítottunk előtte egy járókelő helyes fiúkát is „Fú, hát induljatok el azon az úton, akkor kilyukadtok oda szerintem. Ha meg nem, akkor legalább túráztatok egy jót.” Szóval elindultunk a rossz irányba. De volt annyi eszünk, hogy bemenjünk egy étterembe, és megkérdezzük az utat. Egy nagyon édes nőszemély útbaigazított minket, és még adott nekünk egy várostérképet is. Na az alapján már könnyebb volt a tájékozódás, ugyanis ami nekünk volt, az Google térkép, és szinte semmi mellékutca nem volt rajta. -.- Na de így már gyorsabban odaértünk, bár a hideg és a bizonytalanság miatt így is óráknak tűnt.
Ez is egy vendégház volt, ami nekünk szimpatikusabb volt. A berendezés miatt

Templom (bár ez 3. nap készült)

talán? Fogadtak minket, kipakoltunk, fizettünk, kaptunk egy lapot amit ki kellett töltenünk. Leültünk a konyhába, kitöltöttem a lapot, közben megettük a maradék nassolnivalót, megbeszéltük merre tovább. Mivel hideg volt, esett a hó, nagyon fújt a szél, így úgy döntöttünk, hogy aznap csak henyélünk. Bekuporogtunk a sarokba, ahol volt radiátor, és egész nap szerepeztünk. Hát igen, ez elmaradhatatlan volt. Estefelé mikor már megéheztünk rendeltünk pizzát. Úgy tudtam, hogy jó a csengő, de hát a futár (aki mellesleg nagyon helyes volt!) felhívott, így lementem a pizzákért, majd vissza fel. Aznap este mennyit nevettünk… Elökörködtük az időt. A szállásnak csak egy baja volt, mégpedig az, hogy az ágy nagyon kicsi volt, de ezt is megoldottuk, nem mocorogtunk legalább annyit.
Harmadik, és egyben utolsó nap volt a legforgalmasabb. Gyalog indultunk neki a kastélynak. Még csak eltévedni sem lehetett, hiszen végig egy egyenes úton kellett mennünk. Még előző este a kapott térképen megnéztük, hogy milyen múzeumok vannak Keszthelyen. Volt csiga, kínzó, játék, erotika, történelmi, baba,

Nosztalgia múzeum

és nosztalgia. Masi kijelentette, hogy őt érdekli a kínzó, és az erotika múzeum. Engem inkább a baba és a nosztalgia érdekelt, de belementem, hogy hogyha nyitva van, és nem drága a belépőjegy, akkor mindenképpen bemegyünk. Volt egy olyan akció, hogy mind a hét múzeumra a belépő kétezer forint volt. Rengeteg pénzt megspóroltunk vele, így neki is kezdtünk először a nosztalgia múzeumnak. Annyi mindent láttunk, és olyan szépek voltak! Régi bélyegek, lámpák, telefonok,

írógépek, plakátok, stb. Az után bementünk az erotika múzeumba, amit először nem találtunk, de mint kiderült ott mentünk el vele szembe, sőt, még le is fényképeztük. Lényegtelen… Jót nevettünk a gipsz figurákon, akik különböző pózokat mutattak be, amiket még néhány képen is láthattunk. Volt egy Sztálin szobor is, aminek az orra egy pénisz volt. És még sok érdekes dolgot láttunk, amiket nem részleteznék. Menjetek el, nézzétek meg! :D Ez után betrappoltunk a játékmúzeumba, ahol sok olyan játékkal találkoztunk, ami nekünk is megvolt. Kinder figurák, 

Játékmúzeum

babák, figurák, Moncsicsik, stb. Ez után következett a történelmi múzeum. Lementünk az alagsorba, szembe velünk viasz figurák. Elfordulok ballra, az út közepén egy kislány hátizsákkal épp rám nézett. Úgy megijedtem, hogy majdnem felsikoltottam, de mikor az apukája megszólalt „nyugi, mi élők vagyunk” rám jött a nevetőgörcs. Körbejártuk, felmentünk, bementünk a babamúzeumba. Istenem, hogy milyen szép babák voltak! Oh, említettem már, hogy imádom őket? Főleg a porcelán babákat. És itt csak olyan

Babamúzeum

volt! *-* Mennyország! <3 Úgyhogy én itt kiélhettem magamat. Ez után bementünk a csigamúzeumba, ami kicsit azért csalódást okozott, mert nem éppen arra számítottam, hiába volt feketén-fehéren leírva, de minden esetre az is nagyon szép volt. A parlament kirakva rengeteg, ha jól emlékszem közel négy millió csigából. Végül a kínzó múzeum, ahol nem tudtak sok újdonságot mutatni, de érdekes volt megfigyelni a kínzási módszereket viaszfigurákkal ábrázolva.

Na de ez után jött csak a java. Festetics kastély! Istenem, még mindig rohadt 

Festetics kastély

szép! Mivel a kastélyba csak csoportostul lehet bemenni, és a körbevezetés háromkor kezdődött, mi meg odaértünk fél háromra, ezért maradt még egy kis időnk, hogy szétnézzünk a kertben, és a hintómúzeumban. Egyből ki is szemeltem magamnak egy fehér halottas kocsit. Áááá nem volt gáz. :’D De mentségemre legyen mondva, tényleg meseszép volt! És bár nem lehetett volna fotózni, nekem azért sikerült egy-két hintót lefotóznom. Aztán visszamentünk a kastélyba. Ott cipőre felvettünk egy mamusz szerűséget, és körbejártuk a kastélyt. Rengeteg szép terme van, gyönyörű bútorzattal, és sok képpel, amik emlékeztettek pár szerepes karakterre. Hát azt látni kell, leírni nem lehet. *-* Sajnos csak az olcsóbbik jegyre futotta, mivel a torony az előző napi havazás miatt nem volt látogatható. És fényképezési jegyet sem váltottunk, mert az ugyan annyiba került, mint egy normál jegy. Eszem megáll…
A kastély után beültünk egy étterembe. A pincér bunkó volt, a pizza fagyaszott Tescos, úgyhogy édességet inkább egy cukrászdában ettünk. Megfontoltuk, hogy átmegyünk egy környező városba, de a buszom most nem járt tizenegyig, mint szokott, így el kellett érünk a következőt. Igaz, még így is kétes volt, hogy elérem a járatomat, de végül sikerült.
Hát dióhéjban ennyi lett volna a mi kis kirándulásunk. Bár semmi sem úgy alakult, ahogy terveztük, mi mégis jól szórakoztunk, szépeket láttunk, és új élményekkel tértünk haza. Meg egy olyan 15-30 oldalas szerepjátékkal a füzetben. Máskor is szeretnék elmenni ide, de igazából nekem máshol is jó. Nyárra már tervezzük, hogy megyünk megint valamerre.