És igen!!!! Ismét egy versenynek a fordulóját láthatjátok itt! :) Nem tudom, hogy jó lesz-e, de bízom benne, ugyanis az előző fordulóra (Bemutatkozás) maximális pontot szereztem, szóval nagyon remélem, hogy ez is sikerült olyan jól, mint az. :)

Mikor még földi halandóként nem jöttem a világra, én már akkor is ismertem Őt. Ismertem a hangját, tudtam miket szeret. Nem is tudnátok elképzelni, hogy kilenc hónap alatt mennyi mindent meg lehet ismerni egy emberről, akit addig még életünkben nem láttunk.
Aztán megszülettem. Bár nem tudtam, hogy pontosan ki is ő, illatát már az első perceimben magamba rögzítettem. A szívem együtt vert az övével. Éreztem, hogy fontos szerepet fog betölteni az életemben.
Nem tévedtem. Mindig velem volt. Ha éhes voltam ő adott nekem enni. Ha este felriadtam egy-egy rémálomból, ő nyugtatott meg, és altatott el újra. Hideg éjszakákon ő takart be miután felolvasott nekem egy mesét. Megtanított járni, énekeket, mondókákat taníttatott velem, mikor már tudtam segítségével beszélni. Mindig is segített a tanulásban, ha valamit nem értettem. Védett minden porcikájával mikor tehette. Jól gondoljátok, ő az anyukám.
Ahogy nőttön nőttem, korommal együtt én is változtam, de anya nem. Ő mindig az a mosolygós, kedves, és segítőkész nő maradt, akit annyira szerettem, és mai napig szeretek. Csinos, megértő, és erős. Akár csak egy szuperhős.
Munkája miatt nem ért rá mindig velem foglalkozni, mindig késő este tért haza. Ha tehette azonban mindig meghallgatott, és tanácsokat adott. Lehetett szó akár a tanulásról, a barátokról, vagy a fiú ügyeimről. Tudta mindig, hogy mi a helyes, hogy mit kell tenni. Sose tévedett. Bár ez egy tinédzser szemében fusztráló. Épp ezért veszekedtünk annyit, amennyit.
Elhitette apával, hogy ő a családfő, miközben a szálakat hátulról ő irányítja. Csak úgy, mint egy igazán jó feleség. Azonban még ez sem segített, hiszen sokat veszekedtek. Legfőbbképpen az alkohol miatt, amit édesanyám megvetett. Sokszor elváltak útjaik. Ő mégis erős maradt. Nem sírt, csak mosolyogva élt tovább, mintha mi sem történt volna.
Mikor megtudta, hogy betegsége halálos is lehet, akkor láttam életében először sírni. De csak azon a napon, amikor ez kiderült. Utána viszont pozitívan állt hozzá mindenhez. Végre viszonozhattam azt, amit éveken át köszönhettem neki. A melegséget, a törődést, és a szeretetet. Élveztem a helyzetet, hogy segíthettem neki. Aggódtam érte. Tudtam, hogy akár meg is hallhat, ha a betegsége tovább terjed a testében. Épp ezért álltam mindig mellette. Persze ebben nem csak én, de segített neki ebben a családja is. (mintha én nem lennék az)
És ha már családról beszélünk, gondoltam megosztok róla egy kis információt. Édesanyja és édesapja szegény családból származik. Utána két évvel született meg húga. Mikor négy éves volt, édesapja elhagyta őket. Nem látták őt olyan sűrűn többet, talán csak egyszer vagy kétszer. Kizsákmányolta lakásukat, és mindent elvitt, ami csak mozdítható volt. A ruhákat, értékes tárgyakat, és egy-két bútordarabot. Így aztán édesanyám anyja (mamám), az ő anyja (dédanyám), én anyukám, és a húga (későbbi keresztanyám) egyedül maradtak. Mamám keményen dolgozott, hogy megélhessenek abból, ami maradt nekik. Nem volt könnyű akkoriban egy főnek eltartania a családot. Dédim ugyanis akkor már rég nem dolgozott.
Teltek múltak az évek, és anyukám felnőtt. Egy kirándulás alkalmával ismerte meg édesapámat. Akkor volt neki udvarlója, de vele nem maradt sokáig. Édesapámmal tartották a kapcsolatot, és nemsokára már mindenki tudta, hogy ők egy pár. Anya azonban egy baleset következtében kórházba került. Ekkor történt meg a nagy pillanat. Édesapám megkérte a kezét. Mamám persze ellenezte, elvégre semmirekellőnek vélte. Édesanyám mégis szívére hallgatott, és igent mondott. Összeházasodtak, és nemsoká megfogantam. Mamám persze ellenezte, hogy olyan fiatalon szüljön, de ő ezt is ellenezte. Így történt, hogy megszületett a kis Csitt. Az a Csitt, aki ember volt, és lélekben egy egyszerű ember is maradt.
Mikor el kellett hagynom mostani kilétem miatt, nagyon szomorú voltam. Már nem éreztem magamat annak, aki addig voltam. Mintha hiányzott volna belőlem valami. Vagy inkább mellőlem valaki?
Úgy vélem, nem kell már sokat magyarázkodnom, hogy miért is az édesanyám az én példaképem. Egy bátor, erős, kedves, és segítőkész nő. Mindenkinek segít akinek csak tud. Nem egy jelentőségteljes személy a történelem során, de ő az én anyukám, és büszke vagyok rá.
Ha majd felnövök (ami sose következik be) olyan szeretnék lenni, mint ő. Egy csinos nő, kedves barát, segítőkész ember, megértő anya, és egy erős feleség.

Tegnap ugye kifejtettem a véleményemet pörösztről. Hát ma felhívta körösztöt, hogy „én még ilyen mocskos családot nem láttam, mint amilyen a tiéd”. Hm… Kíváncsiak vagytok a véleményemre? Nem fog ez sokáig tartani. Mikor összejöttek, akkor is egy-két hét után már mondta, hogy „én nem bírom ezt a bezártságot, úgyhogy hello”. De telefonon ezt közölni? Ebből is látszik, hogy mekkora egy gerictelen…!
Amúgy meg ha mégse így lesz, akkor sajnálni fogom a történtek. Tudom, hogy szerették egymást, csak hát... Nem tudom miért kell erőltetni azt, amit nem megy. Amióta pöröszt együtt van vele, NEM VOLT OLYAN PERC, hogy köröszttel nem beszélgethettem volna. Régen pedig mennyit beszélgettünk. *-* És ez hiányzik. Amúgy nem tudom… (mellesleg milyen már az, hogy szereti, és elhaggya mégis ez miatt? AKKOR NEM SZERETI!)
Anyámék szerint féltékeny vagyok. Na és mire? Árulják már el! Nekem ugyan nem kellene egy ilyen paraszt, mint amilyen ő! Ráadásul amikor még nem ismertük egymást, akkor le se szarta a fejemet. Mindig csak anyámékkal kommunikált. Nem volt olyan, hogy hozzám fordult volna, és megkérdezze, hogy mi van velem, hol tanulok, vagy bármi! Itt elkövette az első hibát. És még csak témát se keresett, pedig volt rá alkalma. Ha véletlen hagytak szóhoz jutni, akkor ő azonnal témát váltott, és áttért egy számára kedvezőre. Második hiba pont. Aztán volt ugye ez az ajándékos. Nehezére esett volna tényleg egy kurva mangát megvenni? Így akar a keresztapám lenni? Harmadik hibapont. És egyszerűen nem tudom elviselni!!! Miért olyan nehéz ezt felfogni? Biztosan nektek is volt már ilyen, hogy fusztrál a jelenléte valakinek. NE mondjátok, hogy NEM! Ráadásul olyanokkal viccel, ami egyáltalán nem vicces. Azt hiszi, hogy olyan okos, holott SEMMIT sem tud!!!
Épp ma gondolkodtam rajta. Kiskoromban az volt az elméletem, hogy csak a jóknak jár pasi. Ahogy egyre felnőttem, rájöttem, hogy inkább a gonoszoknak. Hm… Persze ez nem igaz. Mindenki megérdemli a szerelmet, és meg is kapja idővel.
Jó-gonosz… Én melyikbe tartozom? Ezen gondolkodtam egész nap. Persze tudom, hogy nem létezik olyan, hogy tényleges jó, meg tényleges rossz. De attól még valakinek a jó, másnak pedig a rossz kerül előtérbe. Na? Na? Na? Bennem szerintem több a rossz. És ez miatt egész nap depressziós voltam. Persze változtathatnék magamon, de nem fogok! Vagyis pöröszt felé biztosan nem. És azok felé sem fogok változtatni, akikkel bajom van. Ugyanis ez számomra egy figyelemfelkeltés. Olyan… „Hahó! Bajom van veled, fogd fel, és vagy ugass vissza, vagy szokj, esetleg szökj!” Hát ez van… :) Ilyen vagyok én… Egy gonosz liba.
Hja, és most is mi van??? Anyámék most faggatnak, hogy mi a bajom vele. Elmondom nekik, és szerintetek érdekli őket? Bele se gondolnak, hogy nekem milyen lehet!!! Nem is akarnak belegondolni!
Apám csodálkozik rajta, hogy nem szeretem. Miért?! Itt ordít köröszttel a telefonba, hogy „akkor vágd nyakon!” „nem az én kölköm!” „nem normális!”. Hna? Fő a szeretet a családban nem? Ééééééés igen! Itt is volnánk egy másik problémánál.
Apám csodálkozik azon, hogy nem szeretem. És mért nem?! Ilyeneket mond! A másik meg, hogy sose volt velem igazán. Elhurcibált ide meg oda amikor kértem, de ebédnél látom csak. Hm… Nem is tudom. Már nincs kedvem folytatni az egészet.
De azért kíváncsi lennék, hogy ki mennyire tart gonosznak. Ha gondoljátok osszátok ezt meg velem alul kommentbe, vagy... Máshol nem! ;) Akár egy mondat, akár több, de lehetegy "gonoszsági" szint szám mondjuk 1-től 10-ig. :)
Hna akkor a legközelebbi viszont olvasásra!

Láttam a televízióban egy műsort, ami arról szólt, hogy mennyire befolyásolhatóak, és pénz éhesek az emberek. Képes lennének pénzért ölni.
Egy tudós annak idején (akinek persze már nem tudom a nevét) behívatott két embert magához. Sorsolás alapján eldöntötték, hogy ki lesz a kérdező, és ki a válaszadó. Felsorolták a kérdéseket, és annak válaszait. Megjegyzésére egy percet hagytak. Ez után mind a kettőjüket bezárták egy-egy szobába. A válaszadót villamos székbe zárták, a kérdezőt pedig arra kényszerítették, hogy amikor rossz választ ad társa, akkor vezessen belé ő maga áramot. Több kérdés elvétése esetén magasabb áramütést kap.
A válaszadó természetesen egy színész volt. A sorsoláson mind a két cetlin a kérdező szó állt. Neki csak a válaszadót kellett mondania. A hangját még előtte felvették, hogy miket mondjon, így amikor a villamos székbe ültették, egy idő után már elhagyhatta a termet. A kísérlet szerint az emberek 63%-a végig vitte a legmagasabb áramütésig nem is gondolva bele, hogy a másik ember mit érezhet.
A kísérletet aztán 2010-ben újra megcsinálták. Egy tévé műsorként adták be az embereknek. 300 embert hívtak fel telefonon, akik még egyszer sem vettek részt tévéműsorokban. Ebből 130-at kiválogattak, majd egy orvosi vizsgálat után 80 ember vállalta, hogy belemegy a „játékba”.
A válaszadót természetesen itt is egy színész játszotta, akinek felvették a hangját, és elzárták a kérdező elől. A showba nézőket is behívtak, mert kíváncsiak voltak a reakciójukra. Az áramütés 200 V-tól egészen 480 V erősségig terjedt. Minden rossz válasz után magasabb áramütést kapott a válaszadó. (tízesével emelkedett az áramütés)
Ment minden a maga módja szerint. Felháborító volt amit ott műveltek. Mikor már a veszélyes zónába értek, legtöbben mosolyogva így válaszoltak:

„Nem engem ráz meg az áram.”
„Végül is pénzt kapok érte.”
„Nekem mindegy.”
„Nem izgat, belement!”

Megjegyezném, mielőtt azt mondanátok ti is, hogy „hát ő ment bele…” csak gondoljatok bele a helyébe! Ráadásul betettek olyan hangokat, hogy „hagyják abba” meg „ez már tényleg fáj”, meg encsem-bencsem.
Nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele, de én már eleve bele se mentem volna ebbe az egészbe. Ennek több oka is van:

1: mi van, ha én válaszolok? (rossz a memóriám)
2: áramütés? Ez komoly?! Még egy légynek se tudnék ártani! (csak képzeletbe)
3: embertelennek tartom

De ez csak az én véleményem! Sajnos nem mindenki úgy gondolkodik, mint én. Elvégre a kísérletben lévő kérdezők 83%-a elment a legmagasabb áramütésig.
Szerintem ez borzalmas. Hova fajul a Világ?! A sok erőszak, és az emberek befolyásolhatósága, a pénz utáni vágy…
Ti mit szóltok ehhez? Kommenteket várok lenn. ^^
A legközelebbi viszont olvasásra!

Ui: ezzel végére értem a pótlásomnak! *-* Köszönöööööööm! *-*

IDEGESÍTŐ! Egyszerűen mást nem tudok rá mondani!!!!!!!! Fú, te! *fujtat*
Ma mentünk mamámhoz ebédelni. (vasárnapi program). Kár volt. -.- Hogy miért? Ott volt pöröszt is. Bár ne lett volna ott. Megjött, egyből „dicsekedett” a barack kompótjával, ami mellesleg… (ha ettetek már rosszat, na az annál is rosszabb volt!)
Egész végig nem szólhattam bele a mondandójukba, mert megtiltották anyámék. Azt mondták legyek jó. Hát… Jó lettem. De nem bírtam sokáig. Megettem a fő fogásokat, aztán süteménnyel a tányéron bementem a szobába tévét nézni, hogy lenyugodjak. Kinn a konyhából kihallatszik, hogy anyám meghívta pörösztöt kirándulni. FUCK! Válasszon! Vagy pöröszt, vagy én! Nem vagyok hajlandó égetni magam vele, ráadásul azért, hogy minden nap kikészítsen, NEKEM nem éri meg!!!!!! Éééés mint az pöröszttől elvárható volt, jött a húzogatás. „Hát én nem tudom. Nincs pénzem. Nincs időm. Hát majd meglátjuk…” Ki nem állhatom az ilyet!!! Akkor punnyadjon otthon a földjén, oszt szedjen hangyát boxkesztyűben! Panaszkodik, hogy ő nem tudja. persze, hogy NEM, amikor NINCS SAJÁT VÉLEMÉNYE!!! Mindig az van, amit köröszt mondd. Igazi papucs. (már ezzel kiakaszt) Nincs pénze?? Na ne nevettesse már magát! Anyám meg apám fizetését ha összevonjuk, akkor ő még mindig többet keres! Kötegekbe hordja a pénzt a zsebébe!!!! (mert pénztárca az luxus -.-) Ideje… Nincs… És miért? Mert paraszt! Igen, szó szerint az. Ott van az anyja, az apja, a nővére, meg az öccse! Ne magyarázza már meg nekem, hogy nem tudják egyszer helyettesíteni! Amikor mindd ugyan azt csinálják! Na menjen már a…!
Oké, kirándulni megértem, hogy nem jön el. De hogy ebédelni??? Ugyanis anyám meghívta őt is apám születésnapjára jövő hétre, hogy ebédeljen velünk a mit tom én hol. De azt a jelenetet!!! Istenem!!!

Pöröszt: *körösztre néz* Menjek?
Köröszt: Hát döntsd el te! Akarsz menni?
Pöröszt: Nem tudom. Menjek?
Anya: Jaj ugyan már! Olyan, mintha ide jönnél (mamához) csak nem itt ebédelünk, hanem étterembe! És ne a te kedvedért, hanem gyere el köröszt kedvéért!
Pöröszt: Háááát…
És itt már én se bírtam ki. Kimentem szobából (úgyis mentünk már haza): Hagyd már szerencsétlent, ha nem akar jönni, akkor nem jön. Ha ilyen zsugori fukar alak, akkor viselkedjen csak úgy, mint egy zsugori fukar alak. Sziasztok! *elment anyja mellett, becsukta az ajtót, beszállt a liftbe* <- Vagy valami ilyesmit mondhattam. Tudom, hogy bunkó vagyok, nem érdekel!!! De azé ne szórakoztassa már magát! Nem csak hogy idegesítő, de grr… Wááá!!! Meg bírnám folytani egy kanál vízben.

Szóval ez történt mámma. Nem tudom, hogy mi a fasztól félti a kis seggecskéje alól a pénzt! Már eleve el tudna onnan költözni, ahonnan lakik. Jó, mondjuk ez csak egy kis példa volt. De bezzeg máskor villogtatni tudja a lóvéját! Mondjuk ha körösztnek szülinapja van. Akkor kilós arany fülbevlót vett neki, hogy „érezze mennyire szereti”. Hát fuck!!
Most lehetnek rám dühösek. Nem izgat. Ki ő nekem? Senkim! Családtag?! Szerencsére NEM! Csak köröszt pasija! És? Nagy kunszt… Kértem tőle valamikor is bármit?! Talán egyszer, amikor karácsonyra mangát kértem körösztéktől. (jó, attól még, hogy csillámvámpírok vagyunk, mi is ünnepeljük, de csak az ajándékok miatt, nem a keresztény vonások miatt) És mit kaptam?! Egy ajándékkosarat. Oké, drágább, de… Azt kértem?! NEM! És mi volt benne? Névtelen csokik, amiket ha megettem mehettem a mosdóba viszont látni őket. Szóval ilyenek. Úgyhogy nekem senki se magyarázza meg, hogy „egy bocsánat kéréssel tartozom neki” vagy ilyesmi. Jó, nem volt szép dolog tőlem, hogy így beszóltam neki, de nem bántam meg.
Hna és most megyek lenyugodni. A legközelebbi viszont olvasásra!

Hát-hát-hát… Meglett a hajfestés. :) De kiderült, hogy csak színező, így még csak a közelébe se ment annak a színnek, amilyet én akartam. -.- Szóval most megint setét lettem. T.T Mért büntetnek az égiek?! Na sebaj, ez is jól áll, csak hát világosat akartam. :(
Anyámék azt akarják, hogy menjek el velük kirándulni. *sóhajt* De olyan rokonokkal, akiket nem bír a búrám. :( Azért meg nem megyek szívesen, hogy veszekedjek minden nap. Bár megyünk Sopronba. *-* Olyan jó lenne, ha jöhetne velem egy barátnőm… Mondjuuuuuuuuuuk… Mondjuk a bátyus. *-* Hna majd megkérdem, mit szólna hozzá. xD Anyáék azt mondták, idézem: „Sopronba még talán”. Hja, mert amúgy meg külföldre is vinném én szegénykét. :D <3 Olyan jó lenneeeeeeee! *-* Kell és kész! :D <3
És ha már bátyusról volt szó, akkor megsürgetem kicsit. Ígért nekem egy elkészült dizivel kapcsolatban egy CSS kódot. Hm… Be kell vasalnom rajta. ^^ Neki az úgyis csak 5-10 perc. De lehet, hogy túlbecsülöm. Hm… :D Jajj, szeretem bátyust. <3 És nem, nem CSAK ezért. ^.^
Hm… Akartam még mondani valamit?! Azt hiszem nem. Vagy mégis? Óóóóó, igen! Tudom már! ^^ Cuncikáim! Ha az oldallal (pontosabban a bejegyzésekkel) kapcsolatban szeretnétek írni nekem, azt legyetek olyan jók, és ne a chatbe írjátok!!!!! Inkább a bejegyzés alá. :) Tudjátok így is nagyon kevés kommentet kapok, és a chatben elszáll, de a bejegyzésben megmarad. :) Ezért ragaszkodom annyira hozzá. *-* Mondjuk ti tudjátok, deee ha örömet akartok okozni a jó öreg Csittnek… :)
Amúgy valamelyik nap az átlag látogatás 21 vagy 22 (?) volt. Most meg megint 20. :( Tudom, nem kéne néznem, de idegesít. xD Ki akarok kerülni az első oldalra (napi látogatottság ott 30-nál kezdődik) szóval vigyázz online világ, hirdetek! >.<
A legközelebbi viszont olvasásra!

Ui: Ma még lesz egy bejegyzésem, mert akkor meglesz a bepótolt hetedik bejegyzésem is. *-*

Gyerekek! Már csak egy bejegyzést (valszeg holnap fogom megírni) kell bepótolnom, és vége a napi két írásos rémálomnak. Számomra egyet is nehéz összehozni, nem hogy kettőt!!!!! X3 De ezt már biztosan ti is észrevettétek. :)
És most mesélnék kicsit a mai napomról. Unalmas óráim voltak. De annyira, hogy még varrni is ráértem. Egy kulcstartót varrtam, ami egy piros macska volt, zöld szemekkel, rózsaszín orral, és sárga csíkokkal. Én egész büszke vagyok rá. ^^ Szóval készítettem egy ilyet is. Suli után elmentem a munkáltatóiba, és beszéltem a főnökkel, hogy van-e munka. Volt, úgyhogy mehetek a kék üzletbe árufeltöltőnek, vagy pénztárosnak. Ez majd elválik. Én félek a pénztártól, mert néha azért bekavarok számolásilag. Na de majd meglássuk. :)
Ez után bementem a központba, és anyánál folytattam a kulcstartó megvarrását. Onnan elmentem mamechoz, megkajáltam. Elmentem fodrászkellékeshez. Vettem hajfestéket, meeeeg díszítő körömlakkot. *-* Kellett már, mert másként nem tudnék mintákat ráfesteni a karmomra. :) Hajfestésileg pedig most újítok. De lehet, hogy nem is olyan lesz, mint amilyennek mutatta a minta. Majd elválik… Holnap befesti anya.
Valamelyik hétvégére hívtak a Földre, hogy menjek el kocsmázni. Még nem beszéltem anyával, mert most nincs mani. (kell a gyógyszerre) De most van meló, ha jövő héten mehetek dolgozni, akkor felutazom a hétvégén, de ha nem, akkor kénytelen leszek húzni a dolgot. Úgy ugyanis hamarabb kapok pénzt anyától, hogy azt mondom neki, hogy majd kifizetem ha megkapom a fizetésemet. :)
Így viszont megint egy ezressel (vagy többel) kevesebbem lesz, és nem tudom megvenni a könyvet, amit már mióta kinéztem. :( Nem baj, a könyv az másodlagos a barátokkal szemben, csak már úgy olvasnám. Hehe. :D Majd megkapom névnapomra. >) Bár anyáék telefont ígértek, de amilyen lyukas a fejük, azt meg már úgyis elfelejtették, szal lemondhatok róla. *sóhaj* Pedig apám még olcsóbban be is tudná szerezni. :(
Nemsokára április hónap. ^^ Már nagyon váom, bár akkor már közelebb leszek a vizsgához. *azt nem várja azért… :D* De lesz animecon, amire mindenféle képen menni szeretnék. Ezért IS szereztem azt az állást. :) Olyan jó lenne, ha minden a tervezet szerint menne, és akkor lenne elég pénzem, ééés akkor tudnám bővíteni az arzenálomat. Kell Vampire Knight-os (milyen másmilyen?!) manga, akkor ha lehet kapni (bár kétlem…) baba, vagy kulcstartó (Kaname és Yuuki még hiányzik), meg még a kedvenc animéimből valami kis apróság. Ki jön conra? Valaki?
És ha már az áprilisról van szó, akkor megemlíteném a nyarat. Kinek mi a terve? Én el akarok menni a magyar tengerhez, kirándulni egy nagyot, rengeteget lenni a barátokkal, bepasizni, és fogyni. Új dolgokat kipróbálni. *-*
Kommenteket várok! ^^ A legközelebbi viszont olvasásra!

Valószínűleg mindenki ismeri Atlantiszt, azaz az elsüllyedt várost. Bár ez csak egy legenda, létezésében sokan hisznek.

Szolón, i.e. 560-ban Szaisz városában hallott a feljegyzésekről, mi szerint 9000 évvel ezelőtt létezett a sziget 6000 sztadion távolságról Egyiptomtól. Szolón a hallottakat Platónnak adta át, aki több művében is jellemzi részletesen az eltűnt szigetet.
A legenda szerint Posszeidon (tenger istene) szerelme esett Klétóba, egy halandó görög nőbe. Kettejük szerelmi fészkeként született meg Atlantisz. Klétó az istennek szült egy ötös ikreket. Legidősebbet Atlasznak nevezte el, aki a sziget fő uralkodója lett később. Testvérei a sziget partjait uralták körül véve Atlasz királyságát. A szigeten élők fejlett technikával rendelkeztek. Földművelésükben sem volt hiány. (Platón egy különös nemesfémet is szóba ejt, amit a történészek arany és réz ötvözeteként tudnak elképzelni.) Azonban az emberek még így sem voltak boldogok, és terjeszkedni akartak. Így más szárazföldekre is utaztak, és kereskedtek. Zeusz (főisten, villámok ura) mohóságuk és agresszív viselkedésük miatt úgy ítélkezett, hogy elsüllyeszti a szigetet.
Senki sem tudja, hogy Atlantisz tényleg létezett-e, vagy sem. Számos bizonyíték utal arra, hogy valóban létezett, de ugyan akkor még abban is felfedezhetőek homályok, amik miatt űr keletkezik a történetben, így rá mondják, hogy „már pedig az nem létezett”.
Számos történetben megjelenik Atlantisz. Vegyük például Platón történeteit, „A kis hableányt” amit valószínűleg ez ihletett, vagy magát „Atlantiszt”, mint a Disney mesét. :) De ezek mellett egy-egy sorozatban is megjelenik egy misztikus sziget, ami a víz alatt pihen. Pl „Magi-Nation”, de még a „Nils Holgersonban” is. Bár az utóbbiban úgy jelenik meg a sziget, hogy száz évenként egyszer a felszínre emelkedik, akkor is csak éjszaka. De a sziget története ugyan az. :)
Én megvallom az őszintét, hiszek a létezésében. (Bár én mindenre ezt mondom, szóval ne is csodálkozzatok rajta. :)) Szerintem ott van valahol a homok alatt, rengeteg fel nem kutatott hellyel, amik biztosan csodásak lehetnek. *-* Ha lenne sok pénzem, én felkutatnám. :) Állítólag Klétónak és Posszeidonnak egy templomot építettek. Nyááá… <3
Amúgy… Képzeljétek el Atlantiszt fénykorában. Még nem ismert növények mindenféle színben pompázva, állatok szökellnek az erdőben, madarak csiripelnek a faágakon, még az ég is sokkal kékebb! A házak romosak, hangulatosak. :) A város közepén egy nagy tér, ahol áll a fentebb is említett templom. Szerintem csodás lehetett.
Ti hogy vélekedtek? Szerintetek létezett? És ha igen, akkor hogyan nézhetett ki? Hozzászólásokat várom alul! ^^
A legközelebbi viszont olvasásra!

(így képzelem el én a víz alatt <- ez nem tudom, hogy... m1, ilyen és kész! :D)

Nekem valami nagyon izgatja a fantáziámat. Manapság mindenhol szóba jönnek a cigányok akarva, akaratlanul is. (ehh ^^”)
És valamelyik nap belegondoltam, hogy vannak normálisak is. Nem kell félreérteni, nem vagyok rasszista, amíg nekem nem ártanak, addig semmi bajom nincsen senkivel. Szóval olyanokra gondolok, akik dolgoznak, tiszta körülmények között élnek, nem káromkodnak minden egyes mondatukba, és nem is köpködnek minden sarkon.
Hna és ezek a normálisak gyerekei is vannak. És ha ők előttük felhozzák ezt a cigány kérdést, akkor hogy reagálnának rá? Elsüllyednének szégyenükbe? Kipártolják nemzetiségüket? Vagy egyáltalán nem is érdekel?
Sajnos az embereknek az előítélete már annyira kiterjedt velük szemben, hogy nem fogadják el őket, vagy ha igen, akkor azért meg kell küzdeniük. Még akkor is, ha tanultak. Szerintem ez szomorú. :(
Ti hogy reagálnátok amúgy egy ilyen helyzetbe? Egy pillanatra csak, de gondoljatok bele! :)
Én szerintem kipártolnám a nemzetiségemet, elvégre csak abba tartozok. De ettől függetlenül magyarnak is tartanám magam, elvégre azon a nyelven beszélek, és ebben az országban élek. Nem tűrném, hogy úgy beszéljenek róluk, mintha egy kakiról.
Mondjuk ez a sztoritól is függ. Hogyha mondjuk azt hallanám, hogy megvertek egy tanárt… De akkor sem az lenne, hogy „mocskos kis cigányok”, inkább csak elmondanám a véleményemet, és kész. Vagy én nem is tudom.
Kommenteket várok alul, addig is a viszont olvasásra!

A szerepjáték (angolul role-playing game -> RPG) egy társasjáték, amiben a játékosok verbális úton alakítanak egy közösen elképzelt fantáziavilágot. Ez sokkal inkább hasonlít egy fantázia könyvre, vagy filmre. Ez attól függ, hogy a játékosok leírják (vagy gépelik esetleg) vagy saját maguk játsszák el az eseményeket.
Én amiről tudok, az öt féle szerepjáték. Egy élő, amikor beöltöznek saját karakterüknek, kockát dobnak, és az alapján döntik el, hogy mi lesz a karakter sorsa. Akkor van az a sima élő szerep, amikor nem használnak kockákat, de itt is beöltöznek a karaktereiknek. Vannak oldalak/fórumok, ahol mesélő írja a sztorit, a többiek pedig erre reagálnak, és vannak ahol nincs mesélő. Lehet itt barátokkal, ismeretlenekkel is szerepezni, meg aki épp csatlakozik. (vagy ha nincs neted, akkor akár lapra is le lehet vezetni) És vannak játékok (pl. Metin, Metin2, és a WOW) amikben egy karaktert kell felvenni, és azzal mászkálni, küldetéseket teljesíteni.
Élő szerepjáték kockával és anélkül: én még ilyenben nem vettem részt (csak hasonlóban), de szeretnék. Ha nem is lenne meg a karakter ruhája… Nem fogok azért pluszba költekezni, hogy legyen olyanom is. :D Mondjuk ha dolgoznék… --. Bár Ryuuval épp a múltkor beszéltünk róla (régóta ismerem, szeretem, és régebben szerepeztünk nagyon-nagyon sokat <- sárkány imádat neki köszönhető :)) hogy egyszer ha elmegyünk egymáshoz, akkor csinálunk olyat is. Ő az unokahúgával csinált már ilyet, és jó volt. Persze ez kicsit lesüllyedés a gyerekes szintre, de hát az meg már kit izgat?! Engem ugyan nem. *-* Éjjel-nappal szerepeznék, ha lehetne. És ha fizetnének érte… Hohóóóó! :D Milliárdos lennék! ;) Amúgy vannak olyan élő szerepjátékok is, ahol a karakterek ruháit mellőzik, és inkább mint egyfajta stratégiajátékot, úgy játsszák azt is ilyen kis kockákon. Csak képen láttam, tanúja még nem voltam. :)
Oldalas (mesélős) szerep: Ezt se próbáltam még ki. Nem szeretem, ha megszabják, hogy mit csinálok. Ha én kitaláltam valamit, akkor az legyen is úgy, és kész, nincs apelláta! :D Mondjuk így nagy a szám, de amúgy meg alkalmazkodó típus vagyok. Sőt… Néha szánalmasan engedékeny.
Oldalas szerep: régebben mennyi oldalra jártam fel. *-* Csak aztán leszoktam róla. Hogy miért? Ennek egyszerű oka van. Sokan voltak (túl sokan) és mire másnap felmentem, nem is tudtam, hogy hol jártunk azzal akivel épp volt egy szálam, mert az meg már rég nem látszódott azon az oldalon (főleg mikor chates volt). Így abbahagytam. Bár én is csináltam szerepjátékos oldalt, de kevés volt a jelentkező (konkrétan csak barátaim, akik szerepeztek, ez volt 5-6 ember, és ebből kb 2 járt fel) és nem az én hibámból nem működött, én mindent megpróbáltam. xD De ez mellékes ugyibár. :)
Játékoknál nekem csak az az egy bajom van, hogy hamar megunom, mert vagy kezelhetetlen, vagy angol, vagy baromságnak találom. :D Az én gyönge kis német tudásommal egy komplett játékot lefordítani??? Kizárt! Pedig tudom, hogy vannak nagyon is jók, és nem is olyan rég még én is töltöttem le. De aztán betelt a gépem *nincs CD írója* és így nem tudok letölteni (azért nem fogok kitörölni semmit se!!!), „régieket” meg meguntam. És szerintem már manapság se töltenék le újat.
Ettől függetlenül én nagy szerepjátékos vagyok. Legalábbis én annak tartom magamat. Inkább MSN-en szeretek, mert ott a legjobb. Nem kell felmászkálni oldalakra, hamar megkapom az üzenetet, és tömörülünk 300an egy oldalon, ami engem végképp fusztrál. Régebben laposgömbbel is szerepeztem, de vele csak lapon, mert nincs nete a csórinak. Az a legjobb, hogy a legtöbb barátomat én szoktattam rá a szerepjátékra, de ez csak egy-két évig tartott.
Én és a RPG: 2005 végén lett „saját” netem. Ekkor még csak az animék érdekeltek, amiről azt sem tudtam, hogy mi az. Csak tudtam, hogy a kedvenc sorozatomat meg akarom keresni. Rá is kerestem Yu-Gi-Oh! :D Igen, YGO fan vagyok. Imádom Yamit. <3 De most nem ezen van a hangsúly, erről majd max legközelebbi bejegyzésemben beszámolok. Szóval lett netem, és ezzel együtt msnem (bár előbb a skype) is. Akkori osztálytársammal (és mostani egyik Pokol béli barátnőmmel) járaszámmal eldöntöttük, hogy csinálunk egy oldalt. Ez volt az első oldalam, és közösen csináltuk. A fő-fő szerkesztő én voltam, ő pedig a segédem. Az oldal meg is alakult 2006-ban. És felvetette, hogy mi lenne, ha lenne rajta szerepjáték. Én meg néztem rá nagy szemekkel, hogy az meg mi az isten nyila. :D Elmagyarázta, kipróbáltuk, és egyből beleszerelmesedtem. Azóta is szekálom, hogy szerepezzünk, de ő már nem vevő erre. :( Pedig iszonyat jó karit csinált. (Arash <3) Aztán mikor éreztem a véget, oldalakat kezdtem böngészni, és rájöttem, hogy vannak kifejezetten erre szakosodott oldalak. Rögtön kaptam az alkalmon, és jelentkeztem párra. Kettő oldal volt jelentős számomra. Az egyiken a máig használt nick nevemmel jelentkeztem, a másikon pedig Yume, meg vmi faszi voltam. x) És e kettő oldalról egy-egy emberkét felvettem msnre. Akkor tudatosult bennem, hogy lehet ott is. Hát jobban megtetszett, mint az oldalas, ezt nem is kell mondanom. :) Megismertem aztán imot, meg egy hentai mániás kiscsajt. Azért volt jó vele, mert imo akkor még fiatalabb volt, és nem élhettem ki rajta perverz vágyaimat, így áttértem hozzá, és akkor ahw… :D Istenem, mennyi baromságot összehordtunk… Hentai volt a tengerparton, a raktáron, a fürdőben, meg mindenhol, ahol még ember addig sose járt. (fiktív helyek ;)) Később, 2007-8 vagy 9-ben rátaláltam egy oldalra, ahol karakterek kerestek karaktereket. Egy akkor kedvenc elfes képre találtam rá, aminek még a karakterleírása is stimmelt azzal, amit én szerettem. Meg volt adva neki az e-mail címe, meg az msnje. Én egyből (egy hét után) írtam neki egy mailt, hogy lenne-e kedve velem is ismerkedni. Nagyon rendes lány volt, és válaszolt, hogy persze, nyugodtan vegyem fel ömösenre. Megtörtént a dolog, kis ismerkedés, aztán elkezdődött az első szerepem vele. Én már nem emlékszem nagyon a karakterekre. Asszem macska-démon voltam, vagy mi?! Na mindegy, fő, hogy jó volt vele, és bár jó sokszor összevesztünk (ugyanis azóta élőbe is találkoztunk, és voltak kisebb-nagyobb botrányok xD) azóta is tartjuk a kapcsolatot. 2010ben a bátyámnak fogadtam (köszönet a faszságért a facebook-nak). *-* Eleinte csak szereptárs volt, de most már tényleg barátként tekintek rá már egy jó ideje. Mennyi is? Három és fél éve azt hiszem. :) Hát igen, én könnyen a szívembe zárok embereket. ^^ Szóval vele mai napig szerepezek, találkozgatok, és szeressem. <3 De amúgy csalóka ám a kis sunyi! :D Kíváncsi lennék rá, hogy vagyok-e neki olyan fontos, mint az ottani barátnői. xP Ezt csak ő tudja. ;) De azt tudom, hogy nekem az. :) Hehe… Lelkizős napom van, gome. >.<
Térjünk vissza a szerepjátékra. Szóval mint ahogyan azt látjátok, meghatározó az életemben a szerepjáték. Szereztem vele barátokat, és azt hiszem ellenségeket is, de abba nem mentem bele, mert most csak a jóra akarok emlékezni.
Írás a szerepjátékban:
Vannak, akik úgy írják, mintha egy könyvet írnának. Pl:

„-Áááá, szóval érdekel, hogy mi a bajom? ^^ - mosolyog, majd komolyra fordítja a szót – Nem érdekes. Csak nem vagyok jó passzban. Vagy már ez is baj? – mosolyog.”

Szerintem ez egyértelmű is. De nézzük is a következőt:

„t: rögtön felkapja a vizet Xd* meg ne merd! hogy lehetsz ilyen szívtelen és hálátlan kis görcs? te szemét! hát van neked szíved? így visz majd el az ember "nyaralni" legközelebb *puffog, de közben majdnem elneveti magát xd*”

Ezeket (mindkettőt) lehet e/1ben, vagy e/3ban írni. Én az e/3hoz szoktam ragaszkodni, mert az legalább nem kavar be.
Hna és most elemezzük az utóbbit:
A szöveg elején megjelenő „t:” az a név rövidítése. Ha több karaktered van, akkor hidd el, jó, ha ott van, ééés ha már a kezdőbetűket használod, akkor egyértelműen ne legyen olyan kezdőbetűjű a nevük. Vagy ha mégis, akkor különböztessétek meg valamivel. (Pl: „f1” „f2” stb., vagy mással)
A csillagban lévő az a tett. Hogy mit csinál a karakter, mikor, kivel, és még lehet részletezni ezeket az encsem-bencsemeket.
Ami csak úgy simán van, az a beszéd. Hm… Ezt is írjam le, hogy mi? Szerintem elég egyértelmű. :)
És ami ebből kimaradt, az a gondolat. Ugyanis mindenkinek vannak gondolatai. Ezeket a másik karakter nem hallhatja (hacsak nem gondolatolvasó. Ezeket „” vagy ~~ közé szokták tenni. Hm… Másként még nagyon nem is láttam jelölni.

„n: még mindig piros, leül helyére, padra dől xd* ~gonosz T.T~ *de ebből is látszik, hogy szereti yt *-**”

Hja, és persze ha ebédelni mész, vagy közbe jön valami, azt feltétlen közöld a társaddal. Hogy ne kavarjatok bele, ezt tedd () vagy //be.

„látod? Még cukiskodtam is neked/”

Hm… Mit is írhatnék még?! Szerintem amúgy mindenki szerepezett egyszer minimum. Még ha nem is tud róla. Mondjuk kisgyerekként, amikor játszott a babákkal, akció figurákkal… Az is egy fajta szerepjáték. :) Vagy amikor a gyerekek a „konyhasarokba főznek”.
Na végre sikerült összesuvasztanom egy normális tartalmú bejegyzést, ennek örömére megyek szerepezni, HA van kedve bátyónak. *-*
A legközelebbi viszont olvasásra! ^^ 

(Egyik volt karakterem *-*)

Most találtam rá, szerintem ez a szám gyönyörű. *-* Hallgassátok meeeeg! *-* Most! Azonnal! Engem megérintett. :( Bár a téma nem ilyen mélységes. :) 
Hna… Szóval… Ki nézi az AXNen, vagy az Animaxon a „Ki vagy dokit?”??? Mert én igen. *-* Már amikor van erőm arra, hogy bekapcsoljam a televíziót.
Eddig nem láttam túl sok részt belőle. Azt hiszem hármat-négyet. Úgy értem már két-három hete nézem „rendszeresen”, és az előtt. :) Na jó, már hülye vagyok. ^^
Szóval a KVD szerintem egy igazán fantasztikus sorozat. Angol, és ez meg is látszik benne. Nem egy amerikai meg brazil sztori szála van benne, ahol már az elején ki lehet venni, hogy ki kivel hányszor meg meddig, éééés még hasonló nyalánkságok.
Fejlett technológia, űrlények, jól kidolgozott karakterek, cselekmény, akció, és a főhőst alakító színészt, Christopher Ecclestont is imádom. (bár ő csak az első évadban szerepel <- MAGYARRA FORDÍTOTT ELSŐ ÉVAD!!!!!!! :() Hiába, a későbbiekben leváltják, de az már mellékes. A másik ürgék is ugyan olyan jól el tudják játszani a doki szerepét, mint elődjeik. És ez becsülendő. Nem minden sorozatban/filmben van ez így.
Na de mért is térek én rá erre? Hát most, hogy kaptam egy linket (teljesen véletlen), ahol ingyen nézhetek sorozatokat, megtaláltam a KVDt is köztük, így most elkezdtem nézni. Bár lassan haladok, mert lefagy tőle a gépem, és közben veletek is kell foglalkoznom… :) De nem bánom. Kivárom, és megnézem. *-*
Hat évad, és egy évad 13 részes (asszem) és minden évad után van egy külön kiadás. (*-* plussz pont!!!) Azt hittem, hogy sokkal több részes, mert hát… Az a 84 rész az semmiség. Én egy százasra tippeltem. Vagy annál többre.
Na de mindegy is, megyek nézni a KVDt, és közben a Modulációs levelemet is meg kéne írnom, plussz kidolgoznom az ofő tételét. -.- Belegondoltatok már, hogy nemsoká év vége? Jézusom, mi lesz velem a suli után?! T.T

Ez is rövid bejegyzés lett. oO Na lesz ez még így se! ;)